Karrierista vagyok. Rossz anya vagyok?

2014_03_25 Reggel az autóbanMiközben reggelente autózok a munkahelyem irányába, sok járműben hozzám hasonló nőket látok, akik menet közben készítik el a frizurájukat és a sminkjüket, akiknek hátul ott figyel egy-két gyermekülés, az anyósülésen pedig egy tornazsák, egy plüssállat, esetleg néhány gyerek-ruhadarab. Nyilván ők is dolgozó anyák. Kényszerből, vagy szabad akaratból – az ok változó, a megoldandó feladat hasonló.

Kiesünk a ritmusból?

A mai nők húszas éveik végén, harmincas éveik elején vállalják az első gyereket. Addigra már befejezték tanulmányaikat, jópár évet dolgoztak, voltak szakmai céljaik, törekvéseik, sikereik és kudarcaik. Életmódjuk lehetővé tette, hogy akár áldozatokat is hozzanak a munka oltárán, aminek nyilván meg is volt az eredménye. Hiszen tudjuk: képességeiket tekintve a nők egyáltalán nem maradnak el a férfiaktól, sőt.  Huszonéves korban nincs számottevő különbség a férfiak és a nők között szakmai sikeresség tekintetében. Akkor hogyan lehet, hogy ha a középkorú népességet vizsgáljuk, szinte egy szakadék tátong a férfiak és a nők karrier-eredményei között? A válasz nagyon egyszerű: a magukat karrieristának vagy szakmailag perfekcionistának, esetleg szimplán munkájukat szeretőnek tartó nők az első gyermek megszületésével rövidebb-hosszabb időre “kivonják magukat a forgalomból”.

2014_03_24 Dolgozó nő
Forrás: http://imcreator.com/free

Ha csak egy évről beszélünk, az munka-szempontból hosszú idő (egy év alatt egy azonos szinten álló férfi kolléga mi mindent tud tenni az előmeneteléért?…), de ha egy 12 hónapos, önállóan enni, beszélni és menni sem tudó kisbabára gondolunk, akkor mi az az egy év…? Nagyon kevés anyuka adja jó szívvel bölcsődébe a 12 hónapos babáját. Még akkor sem, ha adott esetben születése előtt az volt a terv.  Ha egy átlagosnak mondható 2 év otthonlétet veszünk, akkor az, szintén átlagosnak mondható 2 darab gyermekkel számolva 4 év tiszta kiesés, ehhez nem számítjuk hozzá a terhesség alatt jelentkező munkaidő-mínuszokat, vagy a visszatérés után gyakori, betegségek miatti kényszerszabadságokat. Nagyon matematikai szemmel vizsgálva is, 4-5 év hátrányt bizony nehéz ledolgozni.

Ám nagy hiba volna önmagunkat ostorozni emiatt.

  • Nőnek lenni jó, még akkor is, ha olykor kiesünk a munkából a gyermekeink miatt. Szerintem.
  • Pár év hátrány a karrierben – kit érdekel, ha cserébe édesanyák lehetünk?? Szerintem.
  • Egy kisbabát otthon gondozni nehéz és embert próbáló feladat, de sokkal többet ad érzelmileg, mint a munkavégzés. Szerintem.
  • A babák nagyon hamar megnőnek, és az első néhány babaszagú, anyaimádó évet SOHA nem kaphatjuk vissza, még akkor sem, ha utólag meggondoljuk, és úgy látjuk: mégsem kellett volna olyan hamar visszatérnem a munkahelyre. Szerintem.

Igen, jól érzitek, TÉNY, hogy a férfiakkal összehasonlítva nem egyenlő esélyekkel indulunk, hiába van ugyanolyan diplománk, ugyanannyi nyelvvizsgánk, és ugyanolyan elhivatottságunk. De én mindig azt mondom, hogy nem szabad emiatt gyötrődni, vagy aki mégis ezt teszi, előtte ott a lehetőség, hogy nem vállal gyermeket, vagy visszamegy dolgozni 6 hét után, mint az Egyesül Államokban (és még sok más országban…) szokás. Magam részéről úgy vélem, az anyai ösztön sok minden felülírhat az életben – például a karrier-döntéseket is.

Mit tehetünk, hogy kicsit kiegyenlítsük az esélyeket a ‘pályán’?

A dolgozó anyák társadalmi megítélése totálisan kettős. Ha otthon maradsz a beteg és lábadozó gyermekeddel – megbízhatatlan és rossz munkaerő vagy! Ha nem maradsz otthon, és bébiszitter vagy nagymama ápolja a gyereket, akkor rossz anya vagy. Ez már csak ilyen. Ráadásul a dolgozó anyák önmagukat is folytonosan ostorozzák, hol egyik – hol másik ok kapcsán, hiszen ‘egyensúly’ nem létezik. Milyen lehetőségeink vannak, hogy enyhítsük a kínzó lelkiismeret-furdalást, és több nettó időt lehessünk a csemetéinkkel, ugyanakkor a munkahelyi kihívások tengerében is állja szakmai pályafutásunk kis hajója a széllökéseket?

  • Kérjük csökkentett munkaidőt (pl. napi 6 óra). Ez a kis kedvezmény is komoly előnyöket hozhat családi életünk szempontjából, hiszen emberi időben elhozhatjuk a gyerekeket az iskolából – óvodából-bölcsődéből, és a délutánt velük tölthetjük. Ugyanakkor azt tartsuk szem előtt, hogy a 75 százalékos munkaidő (napi 8 helyett 6 óra) ne a fizetésünk 75 százalékát jelentse! A munkába jutás költségei (idő, üzemanyag vagy bérlet) ebben az esetben is ugyanúgy fennállnak, próbáljunk tehát magasabb bért kialkudni.
  • Amennyiben irodai munkát végzünk, célszerű a sokat átkozott céges laptop – céges mobil párost segítségül hívnunk. A munka egy része biztosan elvégezhető bárhonnan, így kompenzálhatjuk a délutánokból a családunk javára lecsípett időt este, éjjel, vagy hétvégente egy-egy csendesebb órában. Reggelente a kínzó dugókat használjuk fel telefonhívások elintézésére.
  • Heti egy-két reggelen kérjük meg a férjünket, hogy vigye ő a gyerekeket bölcsődébe, óvodába, iskolába, mi pedig igyekezzünk be minél hamarabb. A csendes napindító légkörben, töredék idő alatt beérve, friss gondolatokkal adott idő alatt sokkal több munkát el tudunk majd végezni.
  • Tervezzünk be heti egy-két “hosszú napot”, amikor a gyermekeink délután nagyszülőzhetnek, mi pedig lelkiismeret furdalás nélkül utolérhetjük magunkat, vagy betervezhetünk késői meetinget. Ha nem lehetséges nagyszülői segítséget igénybe vennünk, akkor a férjünk is bevállalhat heti egy alkalmat, vagy bízzuk bébiszitterre a csemetéinket.
  • A betegségek  – különösen a visszatérést követő első évben – gyakorta megnehezítik az anyukák életét. Ráadásul még gyakran mi sem ússzuk meg, így duplán is nehezített pályán mozgunk. A legtöbb gyermekbetegség minimum egy hét otthonlétet jelent, ez havi egyszer-kétszer előadva: nem épp munkáltatóbarát felállás… Ilyenkor az első két napot, ami általában a betegségek “neheze” (lázzal, orvoshoz látogatással, nyugtalan éjszakákkal), célszerű táppénzen töltenünk. Utána viszont bátran bízzuk rá nagymamára, vagy osszuk meg a férjünkkel ezt a terhet, esetleg bébiszittert is hívhatunk arra a pár órára, amíg elintézzük a munkahelyi kötelességeinket. A legszerencsésebb az, ha a munkáltató ilyenkor partner az otthoni munkavégzés támogatásában.

Amit felvázoltam, nyilván nem a karriert helyezi előtérbe, hanem azt a célt, hogy életünk minél nagyobb részét tölthessük a babáinkkal, gyermekeinkkel, még akkor is, ha nem tudtunk, vagy nem akartunk éveket otthon maradni velük. Ha valaki komoly karrierre vágyik, az nem teszi lehetővé a fenti eszközök bevetését – erről egy későbbi bejegyzésben fogok írni. Addig pedig, kedves dolgozó édesanyák, ne feledjétek:

Idézet3Jó munkát! 😉

Kata

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.