Epres sütik – kezdődik a nyár!!

Magunk közt szólva, a világ egyik legnagyszerűbb dolga, hogy ilyenkor, nyáron, ezer féle gyümölcs érik, és csak válogatnunk kell a zöldségesnél, hogy aznap mit vigyünk éppen haza. Miért is olyan jó ez? Hát azért, kedves édesanyák, mert a gyümölcs joker-lap a kezünkben; lehet készíteni belőle turmixot reggelire, smoothie-t uzsonnára, rendkívül változatos sütemény féléket desszert gyanánt, leveseket, natúran kínálhatjuk főétkezések között, és a gyümölcsös husikról még nem is beszéltem…

IMG_20140330_113647Bár ami az epret illeti, megoszlanak a vélemények, hogy mikortól is eheti egy baba pontosan, de én azt gondolom, hogy egy éves kor után, nagyon fokozatos bevezetéssel megpróbálkozhatunk már az eper-kóstolással. Az én gyermekeim egyenesen rajongtak érte (és rajonganak a mai napig 🙂 ).  Az imádat odáig fajult,  hogy már a kertünkben van saját eprünk – no nem ipari mennyiség, mindössze egyetlen jólfejlett tő, de heti néhány szem megterem rajta. Persze sokkal finomabb, mint amit vásárolni szoktunk :).

És most tegye fel a kezét, akinél a gyermek szülinapja nyárra esik. Ó, a mázlisták. Mennyiféle torta lehetőség!! Én is hoztam egy receptet, természetesen epreset, és természetesen nem az első szülinapra… 😉 Illetve hoztam Nektek egy másik receptet, éppen az ellenpólusról: cseppet sem bonyolult,  félkézzel is pillanatok alatt összerakható – cserébe kevésbé mutatós, egy amolyan “legyen itthon mindig valami süti” típusú alkotás. Délutáni cappuccino mellé mondhatni ideális! 😉

Kakaós piskótatorta epres-mézes mascarpone krémmel

Hozzávalók a piskótához (kisebb tortaformába): 6 tojás, 12 dkg cukor, 1 vaníliás cukor, 3 dkg kakaópor, 9 dkg liszt, 1/3 zacskó sütőpor, csipet só
Hozzávalók a krémhez: 25 dkg mascarpone, 2 dl habtejszín, 3 evőkanál méz, 2 teáskanál vanília-aroma, kb. 10 dkg eper
Egyéb hozzávalók: eperlekvár, eper a tetejére, piros tortazselé

Montázs epertortaA sütőt előmelegítjük 170 fokra (légkeverés). A tortaforma aljába vágunk kör alakban sütőpapírt.
A tojások sárgáját a cukorral és vaníliás cukorral habosra keverjük. A tojások fehérjét pici sóval kemény habbá verjük. A tojássárgás keverékbe fakanállal óvatosan beleforgatjuk a fehérjét és a sütőporral és kakaóporral elkevert lisztet. Formába öntjük, és 20-25 perc alatt készre sütjük (tűpróbával ellenőrizzük!). Menet közben ne nyissuk ki a sütő ajtaját. Ha elzártuk, negyed órát hagyjuk a tésztát a sütőben nyitott ajtónál hűlni, ezt követően vegyük ki. Ha teljesen kihűlt, késsel óvatosan segítve az oldalánál, vegyük le a tortaforma karimáját. Vágjuk vízszintesen ketté a piskótát.
A krémhez először a tejszínt kemény habbá verjük. Majd a mascarpone-t a mézzel és a vanília-aromával összekeverjük, és óvatosan a tejszínhabba forgatjuk.
A kettészelt piskótalapokat megkenjük eperlekvárral, kenünk rá egy réteg krémet, megszórjuk pálcikákra vágott eperrel, újra kenünk rá krémet, és ráigazítjuk a másik piskótakorongot, lekváros réteggel lefelé.
Vissza-operáljuk a tortaforma karimáját. Finoman megnyomkodjuk mindenhol a piskótát, hogy a krém kitöltse a két réteg közötti rést. A torta tetejét is megkenjük lekvárral, és sűrűn kirakjuk szépséges eper-felekkel, vagy -negyedekkel. Piros tortazselét csurgatunk rá előírás szerint elkészítve, és hűtőbe tesszük pár órára, hogy szépen összeálljon.

Epres piskótatorta

Hozzávalók a tésztához: 20 dkg vaj megolvasztva, 20 dkg liszt átszitálva, 1 teáskanál sütőpor, csipet só, 20 dkg nádcukor, 3 tojás
Hozzávalók a tetejére: 20-30 dkg eper félbe vágva, 1-2 evőkanál kekszmorzsa (darált háztartási keksz), 1 marék mandulalapocska, 1-2 evőkanál nádcukor

Epres piskótatortaA vajat a cukorral kézimixerrel habosra keverjük, hozzáadjuk egyenként a tojásokat, majd a sütőporral elkevert lisztet. A tésztát kivajazott, kilisztezett formába töltjük, elsimítjuk. Eredetileg piteformában készül, én a kisebb tortaformámat használtam.
Az epret öszeforgatjuk a kekszmorzsával és a tészta tetejére szórjuk, majd rászórjuk a mandulalapokat és a cukrot is.
Előmelegített sütőben 190 fokon (légkeveréssel 170 fokon) háromnegyed órán át sütjük.

Jó sütögetést, és éljenek az eprek!! 😆

Kata