Smart Mama Soul kategória bejegyzései

Nem harap a spenót, ugye?

2014_04_05_Nem harap a spenótOlyan ez az anya-élet, mint az egyetem vizsgaidőszak után: nem nagyon veszünk könyvet a kezünkbe. 🙂 Csak a “nem akarok betűket látni” prózai indokát felváltotta a “két sort olvasok és azonnal elalszok” szánalmas, ám attól még nyomós érve. Pedig ha néha betévedünk egy könyvesboltba, akkor a baba-mama részlegen ezernyi könyv csábít olvasásra, okosodásra. Mert bizony ezek a nevelési, gyermekgondozási, babaetetési, babaaltatási, terhességi, és még ki tudja, milyen témájú könyvek sokszor választ kínálnak a kezdő (és középhaladó 🙂 ) édesanyák számtalan felmerülő kérdésére.

Hogyan juthatok akkor hozzá a létfontosságúnak tűnő információkhoz?

Hát úgy, hogy például én majd elolvasom. És jól megmondom a véleményemet. 😆

A Nem harap a spenót c. könyvet egy Párizsban élő, amerikai nemzetiségű, brit úriemberhez feleségül ment írónő követte el, a kerettörténete pedig éppen ebből a multi-nacionalitásból fakad. Franciaországban vállaltak gyermeket, így kézenfekvő téma számára a francia és az angolszász gyermeknevelési módszerek összehasonlítása, elemzése, sok személyes történettel fűszerezve.  Az esszenciáját megragadva, a francia gyereknevelési módszerek a hagyományos magyar nevelés elveihez hasonlíthatók, míg az angolszász irány a hazánkba is beszivárgó, liberális vonulatot jeleníti meg. Az írónő végig azt mutatja be, hogy a francia gyereknevelés mennyivel hatékonyabb és családbarátabb (a látszat ellenére) az angolszásznál, kiemelve a lényeges különbségeket. Nem rejti véka alá, hogy ő sem tudja teljesen a francia következetességet végigvinni a gyermekeivel (a könyv végére 3 gyermeke lesz), de igyekszik.

1. Terhesség

Az angolszász nők falják a terhességről szóló könyveket, magazinokat és szakértői műsorokat, végig aggodalmaskodják mind a 9 hónapot, rengeteget esznek és híznak – ugyanakkor tiltólistájuk van arról, mit nem szabad enni és csinálni a terhesség alatt, ami veszélyes lehet a magzatra, férjük hatalmas ingjeit veszik fel kismamaruha gyanánt, és megszűnnek nőként funkcionálni.  Ezzel szemben a francia nők nyugodtak, és nem tagadják meg maguktól az örömöket. Nem zabálnak, de nincsenek tiltólistás ételeik sem – még kávét is fogyasztanak terhesség alatt. Végig megőrzik nőiességüket – csinosak. A szülés is különböző: míg az angolszász nők hatalmas jelentőséget tulajdonítanak a szülés mikéntjének (szigorúan előnyben részesítve a természetes módszereket), addig a francia nők nem (és teljes lelki nyugalommal kérnek epidurális érzéstelenítést a vajúdás alatt).

2. Alvás

A francia kisbabák valami misztikus úton-módon általában 3 hónapos korukra átalusszák az éjszakát. Na, ez a téma engem is nagyon felcsigázott, mert a kisfiam 20 hónapos koráig 3 óránként ébredt éjszaka, és sejtelmem sem volt, mit csinálok rosszul. A könyv nagyon egyszerű magyarázattal szolgál: a kisbaba külön szobában (természetesen saját kiságyában) alszik születése napjától, és ha éjjel felsír, akkor nem azonnal szoptatják meg az anyukák, hanem várnak 4-5 percet, míg bemennek hozzá (ezt SZÜNETnek hívják), és először cumis nyugtatással próbálkoznak. (Aha, szóval itt szúrtam el. Én soha, egyetlen másodpercre sem hagytam sírni a fiamat.) Gyakorlatilag az első négy hónap során megtanítják a babájukat önállóan visszaaludni alvási ciklusaik között.

3. Etetés

A francia babákat nagyon hamar rászoktatják a rendszeres étkezésre, az angolszász igény szerinti etetéssel szemben, és már egy négy hónapos baba is ugyanazokban az időpontokban eszik, mint a család többi tagja (reggeli, ebéd, uzsonna és vacsora). A babák megtanulják MEGVÁRNI a következő etetés időpontját. Később pedig, mikor kicsit nagyobbak, nem nassoltatják őket, mint az angolszász országokban, és nem azzal próbálják meg megnyugtatni vagy elhallgattatni őket a játszótéren vagy a hivatalban, hogy kekszet vagy ropit kapnak. A francia gyerekek már babakorban megtanulják kezelni a várakozásból (azaz igényeik nem azonnali kielégüléséből) fakadó frusztrációt. Étkezés csak az étkezőasztalnál zajlik.

2014_04_04 Réka és a tortaA francia nők nem akarnak a végtelenségig szoptatni, és nem ellenzik a tápszeres etetést sem. Mivel fontos számukra az alakjuk és “életük” mihamarabbi visszanyerése, ezért nem ragaszkodnak a szoptatás intézményéhez túlzottan. Az angolszász nők ellenben kötelességüknek érzik feláldozni magukat az “anyaság oltárán” a véget nem érő szoptatással, slampossággal, éjszakai ébredésekkel.

4. Nevelés

A francia szülők odafigyelnek a gyermekeikre, azonban az irányítás maximálisan az ő kezükben van. Felállítják a korlátokat, amiket soha semmilyen körülmények között nem léphetnek át a gyerekek, de azokon belül viszonylagos szabadsággal mozoghatnak. (Például a köszönést nagyon komolyan veszik, azt kötelező a gyereknek megtanulni, nincs apelláta.) Szigorúan betartják az esti fektetés idejét is, nem húzzák el, mint a rétestésztát, mert ami utána jön, az a “felnőttidő”, és az jár a szülőknek. A francia szülők gyakran utaznak el a gyerekeik nélkül nyaralni is.

Nem akarják a gyermekeiket mindenáron “fejleszteni”, és nem hurcolják őket különóráról különórára, ahogyan ez ma az angolszász országokban divatos, hanem hagyják őket gyerekként örülni a világnak. A francia szülőknek tekintélyük van a gyerekeik előtt, ugyanakkor már születésük pillanatától teljes jogú családtagként kezelik őket, beszélnek hozzájuk, stb. Nem akaszkodnak rá a gyermekeikre, és az angolszász szülőkkel ellentétben nem tekintik feladatuknak, hogy folyamatosan szórakoztassák a gyereket. A gyerekek tudják, hogy a szülő dönt, és nincs vita.

5. Bölcsőde

Franciaországban a gyerekek már pár hónapos koruktól bölcsődébe kerülnek, és ezt mindenki természetesnek tartja. Ugyanakkor a bölcsődék rendkívül színvonalasak, és a gondozók hasonló nevelési elvek mentén foglalkoznak az apróságokkal, mint a szülők. A francia anyák átlagosan a gyermekük 3 hónapos korában mennek vissza a munkahelyükre – elvétve találni a gyerekeivel otthon lévő anyákat. Ennek azonban nem anyagi okai vannak – egyrészt nem akarják elveszíteni a “státuszukat”, másrészt tudják, hogy az otthonlét együtt jár az elszigetelődéssel és magánnyal. A francia nők nem tartják egészségesnek, ha egy anya egyfolytában együtt van a gyermekével. Így nem hajlandóak bűntudatot érezni amiatt, hogy bölcsődébe viszik a babáikat, vagy ha bébiszitter vigyáz rájuk.

6. Az anyaság mibenléte

Néhány idézet a könyvből ami megragadja a lényeget:

  • “Franciaországban az uralkodó társadalmi üzenet az, hogy bár szülőnek lenni fontos, a többi szerepünket sem szabad ennek alárendelni.”
  • “A francia nők nem csak azt engedik meg maguknak, hogy fizikailag távol legyenek a gyerekeiktől, hanem azt is, hogy néha a gondolataikban elszakadjanak tőlük.
  • “…az anya ne legyen a gyereke “rabszolgája”.”

Összegzés

Szerző: Pamela Druckerman Cím: Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra

Érdemes elolvasni. Hol ezzel, hol azzal a gyereknevelési módszerrel tudunk azonosulni, és szinte minden témánál magunkra ismerhetünk egy-egy szituációban. Sok-sok hasznos ötletet meríthetünk belőle, és talán segít kevésbé görcsölnünk is. Az életminőség megőrzésének promotálása pedig példaértékű volt számomra.  😎 Külön dicséretet érdemel a fordítása, hiszen sok angol-amerikai és francia kifejezést kellett hol megőrizni, hogy magyarra fordítani, gondosan ügyelve a jelentéstartalom megőrzésére.

Nektek melyik “módszer” a szimpatikusabb a leírtak alapján? (Igyekeztem objektíven visszaadni a könyvben bemutatottakat.) Francia vagy angolszász anyuka vagy? 😉

Kata

Idézet7

Pocak

2014_03_31 Pocak és maciSzámomra a babavárás hónapjai a világ legcsodálatosabb időszakát jelentik! És ezt minden túlzás nélkül állítom. A női test változásai, az aprócska, majd egyre erőteljesebb magzatmozgások, a formáink gömbölyödése – mind, mind fantasztikus csoda eljövetelét ígérik. Ennek ellenére nagyon sok anya-társam negatív tünetek együtteseként éli meg saját várandósságát; biztosan találkoztatok már olyan kismamával, aki a krónikus fáradságra, a derékfájdalmakra, vagy a feledékenységre panaszkodott. Ó igen: a panaszkodás. Ez nagyon divatos mifelénk. 😉 Hát őszintén megmondom: pont ez alatt a kilenc hónap alatt semmi panaszkodnivalónk nem lehet. 🙂 Természetesen vannak kóros terhességek, ahol orvosi kezelés és felügyelet mellett tölti mindennapjait a leendő édesanya, ám hála Istennek ez igen ritka.

Mi a jó ebben a ‘mammut-létben’?…

…Saját fülemmel is hallottam már ezt a kérdést. 🙂 Anyának lenni JÓ. Igen, sokszor rettenetesen nehéz, de jó. Mostanában az is trendi, hogy ál-őszinteséggel kifejtik, hogy anyának lenni valójában borzalmas, csak senki nem meri kimondani. Tiltakozom!! Fárasztó, nem tagadom, de ennél nagyszerűbb dolog igen kevés van ezen a Földön, mint az ANYASÁG. És ez már a fogantatással elkezdődik. Szeretném, ha más is ilyen “babarózsaszínben” (vagy “babakékben”) látná a várandósság csodálatos heteit!

2014_03_31 Pocakos dupla

Miért is jó a ‘nemjó’?

  1. Hányinger. Az ötödik-hatodik-hetedik hét körül kialakuló, szerencsésebbeknek a 12. héttel véget érő folyamatos émelygés, hányiger, esetleg hányás ‘nemjó’. Állandósul a rossz közérzet (mintha betegek lennénk), csökken a teljesítőképességünk, és sokszor még fogyunk is. Sokkal könnyebben átvészelhető ez az időszak, ha arra gondolunk, hogy ezek az átmeneti nehézségek mind-mind egyetlen dolgot jelentenek: megtörtént a csoda, kisbaba fejlődik a pocakunkban, és a testünk éppen egy másik életet formál! Kérjünk várandósoknak szóló hírlevelet, vagy olvassunk erről szóló oldalakat, és tanulmányozzuk, melyik nap mi történik a picurka testben. Ha elképzeljük, mennyi változáson megy keresztül aprócska babánk, sokkal lazábban kezeljük saját kis ‘szimpla’ hányingereinket.
  2. Álomkór. Bizony kellemetlen, főleg ha dolgozik a kismama, vagy egyéb fontos teendői vannak (pl. egy kisgyermek). Nincs mit tenni, engedelmeskedjünk a testünknek. 🙂 Ezt nem úszhatjuk meg másképp. 🙂 Szerencsére a gyerekek még sokat alszanak, így az ő alvásidejükben mi is pihenhetünk, egyéb kötelességeink teljesítésére pedig mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül vegyünk igénybe segítséget. Például fogjuk be a férjünket a takarításba, vagy keressünk erre a néhány hónapra egy takarítónőt. Mindenekelőtt tartsuk észben, hogy MOST még van lehetőségünk extra alvásokra. A baba születése után nem biztos, hogy lesz. 😉
  3. Feledékenység. Főleg munkahelyen tud kellemetlen lenni. Ne vegyünk nagyon a szívünkre! Szerezzünk be egy csodaszép jegyzetfüzetet, és minden feladatunkat vezessük bele. A babavárással kapcsolatos kósza gondolatainkat is lejegyezhetjük. Úgyis elfelejtenénk különben. 😀
  4. Derék/láb/stb… fájdalom. Ahogy kerekedik a pocak, bizony megváltozik a testünk súly-eloszlása, és ez okozhat némi kellemetlenséget. Általánosságban: aki edzettebb, annál ez sokkal kevésbé jelentkezik. Járjunk tornázni (kismama torna, jóga), hordjunk alacsonyabb sarkú cipőket, menjünk el időnként kismama-masszázsra, pihenjünk olykor feltett lábakkal, és ne feledjük: a jelek szerint a kisbabánk szépen gyarapodik. 🙂
  5. Nehéz mozgás. Ó igen: én is emlékszem, milyen az, amikor komoly problémát jelent eljutni A-ból B-be. Egyrészt mert 5 percenként pisilni kell (de tényleg!), másrészt mert fizikai fájdalmakkal jár, a pocakunk óriási súlya miatt. Ez a jelenség bizony egy dolgot takar: hamarosan kezünkben tarthatjuk újszülöttünket!  😆 A kilencedik hónapban már természetes, hogy nem ‘ugrál’ a kismama. Ne ilyenkorra tervezzük a babakelengye-vásárlást, és a barátainkkal is inkább saját otthonunkban találkozzunk. Legfőképp pedig ne feledjük: ez már VALÓBAN a végjáték! 🙂 Izgalmas, nem igaz?

2014_03_10 Pocak_heartA bókok, amiket kismamaként kapunk, melengessék a szívünket. A nehézségeket pedig éljük meg pozitívan! Ez a 9 hónap hihetetlenül gyorsan elrepül, és később vágyakozva fogunk rá visszagondolni! Bizony, én imádtam minden pillanatát…

Boldog babavárást,

Kata

Új időszámítás

A vil2014_03_10 Pocak_heart fm kicsiág megváltozik, ahogy anyák leszünk. Kezdetben még nem is sejtjük, mennyire… Az érzelmeink a babavárás hónapjai alatt fokozatosan a hamarosan megszületendő kis jövevényre fókuszálódnak, majd a világra jövetelét követően szinte teljes egészében. És azt hiszem, ez rendjén van így: soha nem is feltételeztük magunkról, hogy ilyen mély kötődésre vagyunk képesek.

Telnek a hónapok, csodát élünk meg, korábbi énünk lassanként elvész az emlékek homályos birodalmában: szokásaink, életritmusunk, tevékenységeink, alakunk, frizuránk, ruhatárunk, lakásunk, munkánk, költségvetésünk, barátaink, társas kapcsolataink, férjünkhöz való viszonyulásunk, gasztronómiai alkotásaink, és még számtalan más dolog – mind, mind megváltoznak. Hová tűntek a hobbijaim? Mikor is hódoltam utoljára kedvenc időtöltésemnek, ami azelőtt a mindennapjaim része volt? Hol vannak a barátnőim? Hová lett a régi „én”?

Anya vagyok, igen, de VELEM ki törődik?

Nyilván teljesen normális, hogy az anyaság kitölti az életünket, megváltoztat nagyon sok mindenben, és a gondolataink, kétségeink, örömeink javarészt a gyermekünkről szólnak. Az internet tele van babás-kismamás honlapokkal és blogokkal, ömlik ránk a tanácsok és tuti tippek özöne, és mi szinte összemegyünk a sok tökéletes anyuka tökéletes gyereknevelését olvasva, látva. A magzat fejlődéséről, a baba gondozásáról, a totyogó apróságok fejlesztéséről, etetéséről, a kisgyermekek dackorszakának kezeléséről és óvodai beszoktatásáról szól minden. Én innentől annyit érek, amilyen anya vagyok – sugallja minden és mindenki. Az alapján fog megítélni a társadalom, hogy hány hónapig szoptattam a gyerekemet, átalussza-e az éjszakát 3 hónapos korától, a hordozókendő használatának mesterévé váltam-e, járok-e baba-mama klubba, minden nap főzök-e minimum kétféle biofőzeléket a csemetémnek, és illedelmesen viselkedik-e a háromévesem a boltban, az étteremben, a szállodában. Úgy gondolom, ezért is tapasztalhatjuk nap-mint-nap az utcán, az óvoda kapujában, vagy a hipermarketben, hogy a gyerekes anyukák (és ez általában gyerekszám növekedésével rosszabbodik) szörnyen nyúzottak, kimondhatatlanul rosszkedvűek és neurotikusak. Az életükben a gyereknevelés kiszorított minden mást, legfőképpen saját magukat – nem részesei az életüknek többé. Mikor még csak tervezgettük a babát a férjemmel, megfogadtam:

Én nem akarok BanyaAnya lenni!

…mégis majdnem azzá váltam! Mert mindennél jobban szeretem a gyerekeimet, és meglehetősen maximalista is vagyok, természetes tehát, hogy a lehető legnagyobb gondossággal, önfeláldozással és napi 24 órás szolgálattal élem az anya-életemet.  De, és ez nagyon fontos, egy boldogtalan, végletekig kimerült, rosszkedvű anya az egész családi életet megmérgezi. Úgy kell tehát igazítanunk a teendőinket, hogy a kisbabánk, gyermekünk semmiben ne szenvedjen hiányt (és itt most nem materiális dolgokra gondolok), a férjünk szeressen hazatérni az otthonunkba, és lássa bennünk a NŐT, és végül hogy mi magunk jól érezzük magunkat a bőrünkben, a munkahelyünkön, a családi fészekben, és mosolyoghassunk a világra: Anya vagyok, de igen, jól látjátok: élvezem! Hogyan lehet mindezt megvalósítani? Nem egy „mission impossible” ez? Megint csak egy délibáb, mint a modellek és sztárok a magazinok címlapjain? Én hiszem és vallom, hogy az élet annak minden szakaszában szépséges, és a családunk számunkra tökéletes lehet. Rajtunk múlik.

Idézet1