Címke: anya

Pocak

2014_03_31 Pocak és maciSzámomra a babavárás hónapjai a világ legcsodálatosabb időszakát jelentik! És ezt minden túlzás nélkül állítom. A női test változásai, az aprócska, majd egyre erőteljesebb magzatmozgások, a formáink gömbölyödése – mind, mind fantasztikus csoda eljövetelét ígérik. Ennek ellenére nagyon sok anya-társam negatív tünetek együtteseként éli meg saját várandósságát; biztosan találkoztatok már olyan kismamával, aki a krónikus fáradságra, a derékfájdalmakra, vagy a feledékenységre panaszkodott. Ó igen: a panaszkodás. Ez nagyon divatos mifelénk. 😉 Hát őszintén megmondom: pont ez alatt a kilenc hónap alatt semmi panaszkodnivalónk nem lehet. 🙂 Természetesen vannak kóros terhességek, ahol orvosi kezelés és felügyelet mellett tölti mindennapjait a leendő édesanya, ám hála Istennek ez igen ritka.

Mi a jó ebben a ‘mammut-létben’?…

…Saját fülemmel is hallottam már ezt a kérdést. 🙂 Anyának lenni JÓ. Igen, sokszor rettenetesen nehéz, de jó. Mostanában az is trendi, hogy ál-őszinteséggel kifejtik, hogy anyának lenni valójában borzalmas, csak senki nem meri kimondani. Tiltakozom!! Fárasztó, nem tagadom, de ennél nagyszerűbb dolog igen kevés van ezen a Földön, mint az ANYASÁG. És ez már a fogantatással elkezdődik. Szeretném, ha más is ilyen “babarózsaszínben” (vagy “babakékben”) látná a várandósság csodálatos heteit!

2014_03_31 Pocakos dupla

Miért is jó a ‘nemjó’?

  1. Hányinger. Az ötödik-hatodik-hetedik hét körül kialakuló, szerencsésebbeknek a 12. héttel véget érő folyamatos émelygés, hányiger, esetleg hányás ‘nemjó’. Állandósul a rossz közérzet (mintha betegek lennénk), csökken a teljesítőképességünk, és sokszor még fogyunk is. Sokkal könnyebben átvészelhető ez az időszak, ha arra gondolunk, hogy ezek az átmeneti nehézségek mind-mind egyetlen dolgot jelentenek: megtörtént a csoda, kisbaba fejlődik a pocakunkban, és a testünk éppen egy másik életet formál! Kérjünk várandósoknak szóló hírlevelet, vagy olvassunk erről szóló oldalakat, és tanulmányozzuk, melyik nap mi történik a picurka testben. Ha elképzeljük, mennyi változáson megy keresztül aprócska babánk, sokkal lazábban kezeljük saját kis ‘szimpla’ hányingereinket.
  2. Álomkór. Bizony kellemetlen, főleg ha dolgozik a kismama, vagy egyéb fontos teendői vannak (pl. egy kisgyermek). Nincs mit tenni, engedelmeskedjünk a testünknek. 🙂 Ezt nem úszhatjuk meg másképp. 🙂 Szerencsére a gyerekek még sokat alszanak, így az ő alvásidejükben mi is pihenhetünk, egyéb kötelességeink teljesítésére pedig mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül vegyünk igénybe segítséget. Például fogjuk be a férjünket a takarításba, vagy keressünk erre a néhány hónapra egy takarítónőt. Mindenekelőtt tartsuk észben, hogy MOST még van lehetőségünk extra alvásokra. A baba születése után nem biztos, hogy lesz. 😉
  3. Feledékenység. Főleg munkahelyen tud kellemetlen lenni. Ne vegyünk nagyon a szívünkre! Szerezzünk be egy csodaszép jegyzetfüzetet, és minden feladatunkat vezessük bele. A babavárással kapcsolatos kósza gondolatainkat is lejegyezhetjük. Úgyis elfelejtenénk különben. 😀
  4. Derék/láb/stb… fájdalom. Ahogy kerekedik a pocak, bizony megváltozik a testünk súly-eloszlása, és ez okozhat némi kellemetlenséget. Általánosságban: aki edzettebb, annál ez sokkal kevésbé jelentkezik. Járjunk tornázni (kismama torna, jóga), hordjunk alacsonyabb sarkú cipőket, menjünk el időnként kismama-masszázsra, pihenjünk olykor feltett lábakkal, és ne feledjük: a jelek szerint a kisbabánk szépen gyarapodik. 🙂
  5. Nehéz mozgás. Ó igen: én is emlékszem, milyen az, amikor komoly problémát jelent eljutni A-ból B-be. Egyrészt mert 5 percenként pisilni kell (de tényleg!), másrészt mert fizikai fájdalmakkal jár, a pocakunk óriási súlya miatt. Ez a jelenség bizony egy dolgot takar: hamarosan kezünkben tarthatjuk újszülöttünket!  😆 A kilencedik hónapban már természetes, hogy nem ‘ugrál’ a kismama. Ne ilyenkorra tervezzük a babakelengye-vásárlást, és a barátainkkal is inkább saját otthonunkban találkozzunk. Legfőképp pedig ne feledjük: ez már VALÓBAN a végjáték! 🙂 Izgalmas, nem igaz?

2014_03_10 Pocak_heartA bókok, amiket kismamaként kapunk, melengessék a szívünket. A nehézségeket pedig éljük meg pozitívan! Ez a 9 hónap hihetetlenül gyorsan elrepül, és később vágyakozva fogunk rá visszagondolni! Bizony, én imádtam minden pillanatát…

Boldog babavárást,

Kata

Karrierista vagyok. Rossz anya vagyok?

2014_03_25 Reggel az autóbanMiközben reggelente autózok a munkahelyem irányába, sok járműben hozzám hasonló nőket látok, akik menet közben készítik el a frizurájukat és a sminkjüket, akiknek hátul ott figyel egy-két gyermekülés, az anyósülésen pedig egy tornazsák, egy plüssállat, esetleg néhány gyerek-ruhadarab. Nyilván ők is dolgozó anyák. Kényszerből, vagy szabad akaratból – az ok változó, a megoldandó feladat hasonló.

Kiesünk a ritmusból?

A mai nők húszas éveik végén, harmincas éveik elején vállalják az első gyereket. Addigra már befejezték tanulmányaikat, jópár évet dolgoztak, voltak szakmai céljaik, törekvéseik, sikereik és kudarcaik. Életmódjuk lehetővé tette, hogy akár áldozatokat is hozzanak a munka oltárán, aminek nyilván meg is volt az eredménye. Hiszen tudjuk: képességeiket tekintve a nők egyáltalán nem maradnak el a férfiaktól, sőt.  Huszonéves korban nincs számottevő különbség a férfiak és a nők között szakmai sikeresség tekintetében. Akkor hogyan lehet, hogy ha a középkorú népességet vizsgáljuk, szinte egy szakadék tátong a férfiak és a nők karrier-eredményei között? A válasz nagyon egyszerű: a magukat karrieristának vagy szakmailag perfekcionistának, esetleg szimplán munkájukat szeretőnek tartó nők az első gyermek megszületésével rövidebb-hosszabb időre “kivonják magukat a forgalomból”.

2014_03_24 Dolgozó nő
Forrás: http://imcreator.com/free

Ha csak egy évről beszélünk, az munka-szempontból hosszú idő (egy év alatt egy azonos szinten álló férfi kolléga mi mindent tud tenni az előmeneteléért?…), de ha egy 12 hónapos, önállóan enni, beszélni és menni sem tudó kisbabára gondolunk, akkor mi az az egy év…? Nagyon kevés anyuka adja jó szívvel bölcsődébe a 12 hónapos babáját. Még akkor sem, ha adott esetben születése előtt az volt a terv.  Ha egy átlagosnak mondható 2 év otthonlétet veszünk, akkor az, szintén átlagosnak mondható 2 darab gyermekkel számolva 4 év tiszta kiesés, ehhez nem számítjuk hozzá a terhesség alatt jelentkező munkaidő-mínuszokat, vagy a visszatérés után gyakori, betegségek miatti kényszerszabadságokat. Nagyon matematikai szemmel vizsgálva is, 4-5 év hátrányt bizony nehéz ledolgozni.

Ám nagy hiba volna önmagunkat ostorozni emiatt.

  • Nőnek lenni jó, még akkor is, ha olykor kiesünk a munkából a gyermekeink miatt. Szerintem.
  • Pár év hátrány a karrierben – kit érdekel, ha cserébe édesanyák lehetünk?? Szerintem.
  • Egy kisbabát otthon gondozni nehéz és embert próbáló feladat, de sokkal többet ad érzelmileg, mint a munkavégzés. Szerintem.
  • A babák nagyon hamar megnőnek, és az első néhány babaszagú, anyaimádó évet SOHA nem kaphatjuk vissza, még akkor sem, ha utólag meggondoljuk, és úgy látjuk: mégsem kellett volna olyan hamar visszatérnem a munkahelyre. Szerintem.

Igen, jól érzitek, TÉNY, hogy a férfiakkal összehasonlítva nem egyenlő esélyekkel indulunk, hiába van ugyanolyan diplománk, ugyanannyi nyelvvizsgánk, és ugyanolyan elhivatottságunk. De én mindig azt mondom, hogy nem szabad emiatt gyötrődni, vagy aki mégis ezt teszi, előtte ott a lehetőség, hogy nem vállal gyermeket, vagy visszamegy dolgozni 6 hét után, mint az Egyesül Államokban (és még sok más országban…) szokás. Magam részéről úgy vélem, az anyai ösztön sok minden felülírhat az életben – például a karrier-döntéseket is.

Mit tehetünk, hogy kicsit kiegyenlítsük az esélyeket a ‘pályán’?

A dolgozó anyák társadalmi megítélése totálisan kettős. Ha otthon maradsz a beteg és lábadozó gyermekeddel – megbízhatatlan és rossz munkaerő vagy! Ha nem maradsz otthon, és bébiszitter vagy nagymama ápolja a gyereket, akkor rossz anya vagy. Ez már csak ilyen. Ráadásul a dolgozó anyák önmagukat is folytonosan ostorozzák, hol egyik – hol másik ok kapcsán, hiszen ‘egyensúly’ nem létezik. Milyen lehetőségeink vannak, hogy enyhítsük a kínzó lelkiismeret-furdalást, és több nettó időt lehessünk a csemetéinkkel, ugyanakkor a munkahelyi kihívások tengerében is állja szakmai pályafutásunk kis hajója a széllökéseket?

  • Kérjük csökkentett munkaidőt (pl. napi 6 óra). Ez a kis kedvezmény is komoly előnyöket hozhat családi életünk szempontjából, hiszen emberi időben elhozhatjuk a gyerekeket az iskolából – óvodából-bölcsődéből, és a délutánt velük tölthetjük. Ugyanakkor azt tartsuk szem előtt, hogy a 75 százalékos munkaidő (napi 8 helyett 6 óra) ne a fizetésünk 75 százalékát jelentse! A munkába jutás költségei (idő, üzemanyag vagy bérlet) ebben az esetben is ugyanúgy fennállnak, próbáljunk tehát magasabb bért kialkudni.
  • Amennyiben irodai munkát végzünk, célszerű a sokat átkozott céges laptop – céges mobil párost segítségül hívnunk. A munka egy része biztosan elvégezhető bárhonnan, így kompenzálhatjuk a délutánokból a családunk javára lecsípett időt este, éjjel, vagy hétvégente egy-egy csendesebb órában. Reggelente a kínzó dugókat használjuk fel telefonhívások elintézésére.
  • Heti egy-két reggelen kérjük meg a férjünket, hogy vigye ő a gyerekeket bölcsődébe, óvodába, iskolába, mi pedig igyekezzünk be minél hamarabb. A csendes napindító légkörben, töredék idő alatt beérve, friss gondolatokkal adott idő alatt sokkal több munkát el tudunk majd végezni.
  • Tervezzünk be heti egy-két “hosszú napot”, amikor a gyermekeink délután nagyszülőzhetnek, mi pedig lelkiismeret furdalás nélkül utolérhetjük magunkat, vagy betervezhetünk késői meetinget. Ha nem lehetséges nagyszülői segítséget igénybe vennünk, akkor a férjünk is bevállalhat heti egy alkalmat, vagy bízzuk bébiszitterre a csemetéinket.
  • A betegségek  – különösen a visszatérést követő első évben – gyakorta megnehezítik az anyukák életét. Ráadásul még gyakran mi sem ússzuk meg, így duplán is nehezített pályán mozgunk. A legtöbb gyermekbetegség minimum egy hét otthonlétet jelent, ez havi egyszer-kétszer előadva: nem épp munkáltatóbarát felállás… Ilyenkor az első két napot, ami általában a betegségek “neheze” (lázzal, orvoshoz látogatással, nyugtalan éjszakákkal), célszerű táppénzen töltenünk. Utána viszont bátran bízzuk rá nagymamára, vagy osszuk meg a férjünkkel ezt a terhet, esetleg bébiszittert is hívhatunk arra a pár órára, amíg elintézzük a munkahelyi kötelességeinket. A legszerencsésebb az, ha a munkáltató ilyenkor partner az otthoni munkavégzés támogatásában.

Amit felvázoltam, nyilván nem a karriert helyezi előtérbe, hanem azt a célt, hogy életünk minél nagyobb részét tölthessük a babáinkkal, gyermekeinkkel, még akkor is, ha nem tudtunk, vagy nem akartunk éveket otthon maradni velük. Ha valaki komoly karrierre vágyik, az nem teszi lehetővé a fenti eszközök bevetését – erről egy későbbi bejegyzésben fogok írni. Addig pedig, kedves dolgozó édesanyák, ne feledjétek:

Idézet3Jó munkát! 😉

Kata

Jobb lábbal jobb…?

2014_03_08 KávéééTe hogyan szoktál felkelni? Jobb vagy bal lábbal? Nekem az egész napomat meghatározza, hogy hogyan indítom a napomat. Szülőkként az éjszakáink ugyebár olyanok, amilyenek: nem minden esetben van ráhatásunk, hogy mennyit pihenhetünk. A hasfájás, az éjszakai szoptatások, a fogzás, a betegségek, vagy csak szimplán a minden látszólagos indok nélküli éjszakai ébredések – nos, ezek a tényezők nem az édesanya nyugodt alvásának zálogai. Azonban sokat javíthatunk a kialvatlanság miatt nyomott kedélyállapotunkon, ha kicsit “megreformáljuk” a reggeleinket.

Átlagos reggel.

Az ébresztőórának esélye sincsen csörögni, hiszen legkisebbünk már jóval a beállított idő előtt szirénázva jelzi, hogy ő már bizony éhes. Vagy szomjas. Vagy unatkozik. De ami biztos, hogy ki szeretne jönni a kiságyból. Még egy pár másodpercig csukva tartjuk a szemünket, és próbáljuk meggyőzni az agyunkat, hogy amit hallottunk, az nem a valóság, csupán hallucináció, és lebegünk egy kicsit az alvás és ébrenlét közti édes világban. Az újabb sikítás azonban nem késik: azonnal tudatosul bennünk, hogy ez már itt, kérem szépen, nem álom, és ha a család többi tagjának szeretnénk egy kellemesebb – és főként: későbbi – ébredést, akkor hajrá. És anya pattan, és rohan, és kómásan máris teszi a dolgát: szoptat, vagy kakaót főz, pelenkát cserél, átöltöztet, szórakoztat. Kócosan, ólmos fáradsággal a tagjaiban, karikás szemekkel, és rettenetesen morcosan. Nekem még a nyakam is fájni szokott.

2014_03_15 Morning cofee
Forrás: http://imcreator.com/free

Miért kellene minden napomnak ilyen szörnyen kezdődnie?

Most valószínűleg azt gondolod, hogy a kérdés költői. Nyilván egyikőnk sem preferálja az ilyesfajta ébredést, pláne nem egy rettenetes “ötébredéses” éjszaka után, pláne nem minden nap, pláne nem éveken át… Azonban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az anyaság ilyen: most már nem “jár” nekünk a kényelmes reggeli nyújtózkodás a paplan alatt, az újságolvasós kávézás,  a nyugodt készülődés. Nos, a rossz hír az, hogy a reggeleink (ahogyan a napunk egyik másik szakasza sem 😉 ) már soha nem lesznek olyanok, mint anno a gyermektelen időkben. A jó hír viszont, hogy ettől függetlenül indulhat szépen és nyugisan a nap, feltöltve minket az előttünk álló feladatokra.

1. Változtassuk meg a gyerek ébredési szokásait!

Figyeljük meg, mikor fekszik és mikor ébred általában a (koránkelő) gyermekünk. Ha szeretnénk tovább lustálkodni reggelente, próbáljuk meg arányosan kicsivel később fektetni a babát, vagy a napközbeni alvásidejéből csippentsünk le egy kicsit. Az egyik barátnőm, akinek pár hónapos a picije, kitapasztalta, hogy a kora reggeli etetést előbbre hozza hajnalra (felébreszti a babát, megszoptatja, és mindketten visszaalszanak), így a reggeli kelés későbbre tolódik. Okos!

2. Változtassuk meg saját ébredési szokásainkat!

Ha a gyerek ébredése fix (például reggel 6), és nem tudunk, vagy nem akarunk változtatni rajta (mert úgyis indulni kell dolgozni), de azért rosszul esik egyből a pelenkázással indítani a napot, akkor hozzuk előbbre saját ébresztőnket! Elegendő 15-20 perccel korábbra állítani az órát, és lesz időnk:

  • pár pozitív gondolatot gyűjteni aznapra még az ágyban
  • letusolni és sminkelni
  • inni egy habos kávét a reggeli napsütésben
  • közben átböngészni kedvenc oldalainkat a weben

Mire a család ébred, mi már egészen frissek leszünk. 🙂  Aki megteheti, persze pótolja be az így kiesett alvásidőt a délutáni csendespihenő alatt, vagy korai fekvéssel este.

3. Szoktassuk hozzá az aprónépet, hogy reggel jár anyának fél óra nyugalom

Már az egészen pici babák is meg tudják szokni, hogy reggel, ha felébrednek, kielégítjük a szükségleteiket (kapnak tejet, tápszert vagy kakaót), de utána foglalják el magukat egy darabig. Kiváló hasznát vehetjük ilyenkor a járókának. Lehet, hogy eleinte tiltakozni fognak, de megéri következetesnek lenni! Annyira tudni fogják a rendszert, hogy szinte várni fogják a reggeli önálló játékot a járókában. 😆  Ha nagyobbacska gyerekeink vannak, akkor is legyünk határozottak e tekintetben: anyát nem szabad zavarni, amíg meg nem itta a kávéját. 😀

4. Sportoljunk reggel!

Keljünk fel kicsit hamarabb, és menjünk el kocogni. A sportolásnál jobb napindító program nem is létezik. Ha eleinte gyötrelmes is, érdemes kitartani – semmivel össze nem hasonlítható érzés a napfelkeltében futni! Ha időközben netalán ébredne egyik-másik gyerek, a férjünk el tudja szórakoztatni, amíg haza nem érünk. Plusz 3-4 fok körül is elindulhatunk akár, de hideg időben a sál és a sapka kötelező!

5. Készüljünk elő!

Legyünk tudatosak. Már este írjuk össze a másnapi teendőinket, hogy reggel célirányosan indíthassuk a feladatainkat. Én a hétvégi váratlan koránkeléseket szinte mindig főzésre használom ki: így kipipálhatok egy feladatot rögtön a nap elején, és bónuszként jó sok időm felszabadul a délelőttből.  Hétköznap készítsük ki a gyerekek ruháit; egyrészt nem kell még alvajáróként kitalálnunk, mit adjunk rájuk aznap, másrészt egy kemény meccset, az öltöztetést így rögtön letudhatunk.

6. Fejben dől el.

Mint jórészt minden, ez is fejben dől el. Emlékeztessük magunkat, hogy:

  • Ezek az évek hamar elszállnak. Túlságosan is hamar.
  • Ha azon sok ezer nő helyében lennénk, akiknek nem születhet gyermekük, milyen boldogan pattannánk fel hajnalban a gyereksírásra.
  • Új nap, új kezdet. Élj az élet napos oldalán!

 

Idézet2

Új időszámítás

A vil2014_03_10 Pocak_heart fm kicsiág megváltozik, ahogy anyák leszünk. Kezdetben még nem is sejtjük, mennyire… Az érzelmeink a babavárás hónapjai alatt fokozatosan a hamarosan megszületendő kis jövevényre fókuszálódnak, majd a világra jövetelét követően szinte teljes egészében. És azt hiszem, ez rendjén van így: soha nem is feltételeztük magunkról, hogy ilyen mély kötődésre vagyunk képesek.

Telnek a hónapok, csodát élünk meg, korábbi énünk lassanként elvész az emlékek homályos birodalmában: szokásaink, életritmusunk, tevékenységeink, alakunk, frizuránk, ruhatárunk, lakásunk, munkánk, költségvetésünk, barátaink, társas kapcsolataink, férjünkhöz való viszonyulásunk, gasztronómiai alkotásaink, és még számtalan más dolog – mind, mind megváltoznak. Hová tűntek a hobbijaim? Mikor is hódoltam utoljára kedvenc időtöltésemnek, ami azelőtt a mindennapjaim része volt? Hol vannak a barátnőim? Hová lett a régi „én”?

Anya vagyok, igen, de VELEM ki törődik?

Nyilván teljesen normális, hogy az anyaság kitölti az életünket, megváltoztat nagyon sok mindenben, és a gondolataink, kétségeink, örömeink javarészt a gyermekünkről szólnak. Az internet tele van babás-kismamás honlapokkal és blogokkal, ömlik ránk a tanácsok és tuti tippek özöne, és mi szinte összemegyünk a sok tökéletes anyuka tökéletes gyereknevelését olvasva, látva. A magzat fejlődéséről, a baba gondozásáról, a totyogó apróságok fejlesztéséről, etetéséről, a kisgyermekek dackorszakának kezeléséről és óvodai beszoktatásáról szól minden. Én innentől annyit érek, amilyen anya vagyok – sugallja minden és mindenki. Az alapján fog megítélni a társadalom, hogy hány hónapig szoptattam a gyerekemet, átalussza-e az éjszakát 3 hónapos korától, a hordozókendő használatának mesterévé váltam-e, járok-e baba-mama klubba, minden nap főzök-e minimum kétféle biofőzeléket a csemetémnek, és illedelmesen viselkedik-e a háromévesem a boltban, az étteremben, a szállodában. Úgy gondolom, ezért is tapasztalhatjuk nap-mint-nap az utcán, az óvoda kapujában, vagy a hipermarketben, hogy a gyerekes anyukák (és ez általában gyerekszám növekedésével rosszabbodik) szörnyen nyúzottak, kimondhatatlanul rosszkedvűek és neurotikusak. Az életükben a gyereknevelés kiszorított minden mást, legfőképpen saját magukat – nem részesei az életüknek többé. Mikor még csak tervezgettük a babát a férjemmel, megfogadtam:

Én nem akarok BanyaAnya lenni!

…mégis majdnem azzá váltam! Mert mindennél jobban szeretem a gyerekeimet, és meglehetősen maximalista is vagyok, természetes tehát, hogy a lehető legnagyobb gondossággal, önfeláldozással és napi 24 órás szolgálattal élem az anya-életemet.  De, és ez nagyon fontos, egy boldogtalan, végletekig kimerült, rosszkedvű anya az egész családi életet megmérgezi. Úgy kell tehát igazítanunk a teendőinket, hogy a kisbabánk, gyermekünk semmiben ne szenvedjen hiányt (és itt most nem materiális dolgokra gondolok), a férjünk szeressen hazatérni az otthonunkba, és lássa bennünk a NŐT, és végül hogy mi magunk jól érezzük magunkat a bőrünkben, a munkahelyünkön, a családi fészekben, és mosolyoghassunk a világra: Anya vagyok, de igen, jól látjátok: élvezem! Hogyan lehet mindezt megvalósítani? Nem egy „mission impossible” ez? Megint csak egy délibáb, mint a modellek és sztárok a magazinok címlapjain? Én hiszem és vallom, hogy az élet annak minden szakaszában szépséges, és a családunk számunkra tökéletes lehet. Rajtunk múlik.

Idézet1