Címke: harmónia

“Boldog az, aki otthon boldog.”

Ismerős a címben lévő Lev Tolsztoj idézet? Mi a férjemmel szinte nap mint nap megállapítjuk, hogy “mennyire jó itthon”, vagy hogy “mennyire szeretünk itt lakni”. Az ember lelkét simogatja, ha a házba vagy lakásba belépvén akaratlanul is mosolyra húzódik a szája, és boldogan gondolja magában: de szuper újra itt…! Pedig sajnos nem mindenki él nettó 230 négyzetméteren parkosított kert közepén ellenáramú úszómedencével az alagsorban! 🙂 És nem mindenkinek takarít ki napközben a bejárónő, hogy munkából hazatérve a rend és tisztaság fogadjon! 🙂 De bizony ettől még

érezhetjük a tökéletes otthon adta harmóniát!

Az egyik barátnőm a családjával évekig egy erkély nélküli 43 négyzetméteres lakásban élt, ami jóindulattal sem nevezhető tágasnak. Sokszor megfordultunk náluk, és mindig különös harmóniát éreztem ottjártunkkor. Csöppet sem volt zavaró, hogy nem egy bálterem a nappali, vagy hogy egyszerre csak ketten tudtak étkezőasztalhoz ülni a picinyke konyhában. Később, mikor már gyerekekkel mentünk, és nekik is volt babájuk, akkor is magától értetődő természetességgel alakult ki az új rend, és találta meg a helyét az új családtag a cseppnyi otthonban. Igen, az OTTHON volt, a szó legnemesebb értelmében… Mi lehet a titok?

Hogyan lehetséges az, hogy az otthon harmóniája nem függ annak méretétől, vagy az anyagi lehetőségektől?

Persze sokan nem törődnek ezzel a kérdéssel, és nem foglalkoznak az esztétikummal egyáltalán. Sőt, vannak, akik fennen hangoztatják, hogy a rendetlen, kaotikus, esetleg koszos kis (nagy) kuckó az igazi kényelem záloga, ahol nem feszengsz amiatt, hogy pakolni kellene, vagy illő volna előszedni a porszívót végre… Részemről nem osztom ezt a nézetet, legalábbis annyiban nem, hogy vannak olyan részei a lakásnak, ahol mindig tisztaságnak és rendnek kell lennie ahhoz, hogy mi is, és a vendégeink is jól érezzék magukat.

A harmónia letisztultság és a részletek összhangja.

2014_03_08 Tulipán_otthon
1. Az előszoba legyen rendezett

Az előszobába igyekezzünk csak a legszükségesebb bútordarabokat beszerezni, legyen minél tágasabb és rendezettebb. A cipőinket semmiképpen ne hagyjuk szem előtt – tegyük cipős-szekrénybe vagy ládikóba. Az apró-cseprő holmikat (autó vagy lakáskulcs, csekkek, papírzsebkendők) tegyük fiókba vagy egy csinos kis dobozba.

2014_04_22 Előszoba

2. Az étkezőasztal nem tároló

Az étkezőasztalon ne tartsunk semmit, csak egy évszakhoz passzoló díszt vagy virágot. Minden étkezés után rázzuk le a terítőt, vagy takarítsuk le. Nincs illúziórombolóbb egy lim-lomokkal telerakodott asztalnál.

3. Mindennek legyen helye

Aminek nincs helye, annak találjunk ki helyet!! Vásároljunk dobozokat, tárolókat, spájzba vagy kamrába fúrjunk a falra akasztókat, legyünk kreatívak! A lényeg, hogy minél kevésbé legyenek a használati tárgyaink szem előtt.

4. Lefekvés előtt…

…mindig mosogassunk el. Sokkal szebb a reggel, ha a tiszta konyhapulton készíthetjük el a kávénkat!! 🙂 Akit részletesebben érdekel a téma, ajánlom Urban Eve Fly Lady programját!

5. Felkelés után…

…mindig ágyazzunk be! 🙂 És bármilyen hihetetlen, már egy hároméves gyereknek is meg lehet tanítani, hogy reggelente igazítsa meg a kis ágyikóját, és tegye a pizsamát a párna alá. 🙂 Sokkal ügyesebbek a gyermekeink, mint azt mi anyák sokszor feltételezzük, és még élvezik is, hogy részesei lehetnek a családi háztartási feladatoknak.

6. Friss virág

Péntekenként vegyünk egy csokor friss virágot, így hétvégén módunk lesz gyönyörködni benne, de ha kétnaponta vágunk egy centit a szárából és friss vizet kap, akkor pontosan kibírja a következő péntekig. Ez átlagosan havi 4 csokor virág, ami lehet akár a kertünkből is – nem is olyan nagy befektetés, nem igaz?

Virágcsokor
Forrás: www.imcreator.com/free
6. Merjünk változtatni!

Időről időre célszerű egy idegen szemével végigmenni a házban: mi az, ami nem oda illő, esetleg valahonnan még hiányzik valami? Próbáljuk azonos stílusban berendezni az otthonunkat – ez harmóniát sugall. Ne használjunk sokféle színt és árnyalatot – helyiségenként maximum hármat.

Végezetül ne feledjétek, anyukák: az otthon sokkal több annál, hogy rend van és tisztaság. Mi töltjük meg élettel, jókedvvel, vidámsággal! Szomorú, panaszkodó, savanyú háziasszony még nem teremtett olyan miliőt, ahová öröm betérni! Tanítsuk meg a gyermekeinket is rendet rakni lefekvés előtt, ahelyett, hogy folyamatosan perlekednénk velük. Legyen a napi rutin része – mondjuk mesemondás előtt. Van rend – van mese is. 😀 Addig meg… hadd játszanak csak fesztelenül! 😉

Kata

QuotesCover-pic24

Nem harap a spenót, ugye?

2014_04_05_Nem harap a spenótOlyan ez az anya-élet, mint az egyetem vizsgaidőszak után: nem nagyon veszünk könyvet a kezünkbe. 🙂 Csak a “nem akarok betűket látni” prózai indokát felváltotta a “két sort olvasok és azonnal elalszok” szánalmas, ám attól még nyomós érve. Pedig ha néha betévedünk egy könyvesboltba, akkor a baba-mama részlegen ezernyi könyv csábít olvasásra, okosodásra. Mert bizony ezek a nevelési, gyermekgondozási, babaetetési, babaaltatási, terhességi, és még ki tudja, milyen témájú könyvek sokszor választ kínálnak a kezdő (és középhaladó 🙂 ) édesanyák számtalan felmerülő kérdésére.

Hogyan juthatok akkor hozzá a létfontosságúnak tűnő információkhoz?

Hát úgy, hogy például én majd elolvasom. És jól megmondom a véleményemet. 😆

A Nem harap a spenót c. könyvet egy Párizsban élő, amerikai nemzetiségű, brit úriemberhez feleségül ment írónő követte el, a kerettörténete pedig éppen ebből a multi-nacionalitásból fakad. Franciaországban vállaltak gyermeket, így kézenfekvő téma számára a francia és az angolszász gyermeknevelési módszerek összehasonlítása, elemzése, sok személyes történettel fűszerezve.  Az esszenciáját megragadva, a francia gyereknevelési módszerek a hagyományos magyar nevelés elveihez hasonlíthatók, míg az angolszász irány a hazánkba is beszivárgó, liberális vonulatot jeleníti meg. Az írónő végig azt mutatja be, hogy a francia gyereknevelés mennyivel hatékonyabb és családbarátabb (a látszat ellenére) az angolszásznál, kiemelve a lényeges különbségeket. Nem rejti véka alá, hogy ő sem tudja teljesen a francia következetességet végigvinni a gyermekeivel (a könyv végére 3 gyermeke lesz), de igyekszik.

1. Terhesség

Az angolszász nők falják a terhességről szóló könyveket, magazinokat és szakértői műsorokat, végig aggodalmaskodják mind a 9 hónapot, rengeteget esznek és híznak – ugyanakkor tiltólistájuk van arról, mit nem szabad enni és csinálni a terhesség alatt, ami veszélyes lehet a magzatra, férjük hatalmas ingjeit veszik fel kismamaruha gyanánt, és megszűnnek nőként funkcionálni.  Ezzel szemben a francia nők nyugodtak, és nem tagadják meg maguktól az örömöket. Nem zabálnak, de nincsenek tiltólistás ételeik sem – még kávét is fogyasztanak terhesség alatt. Végig megőrzik nőiességüket – csinosak. A szülés is különböző: míg az angolszász nők hatalmas jelentőséget tulajdonítanak a szülés mikéntjének (szigorúan előnyben részesítve a természetes módszereket), addig a francia nők nem (és teljes lelki nyugalommal kérnek epidurális érzéstelenítést a vajúdás alatt).

2. Alvás

A francia kisbabák valami misztikus úton-módon általában 3 hónapos korukra átalusszák az éjszakát. Na, ez a téma engem is nagyon felcsigázott, mert a kisfiam 20 hónapos koráig 3 óránként ébredt éjszaka, és sejtelmem sem volt, mit csinálok rosszul. A könyv nagyon egyszerű magyarázattal szolgál: a kisbaba külön szobában (természetesen saját kiságyában) alszik születése napjától, és ha éjjel felsír, akkor nem azonnal szoptatják meg az anyukák, hanem várnak 4-5 percet, míg bemennek hozzá (ezt SZÜNETnek hívják), és először cumis nyugtatással próbálkoznak. (Aha, szóval itt szúrtam el. Én soha, egyetlen másodpercre sem hagytam sírni a fiamat.) Gyakorlatilag az első négy hónap során megtanítják a babájukat önállóan visszaaludni alvási ciklusaik között.

3. Etetés

A francia babákat nagyon hamar rászoktatják a rendszeres étkezésre, az angolszász igény szerinti etetéssel szemben, és már egy négy hónapos baba is ugyanazokban az időpontokban eszik, mint a család többi tagja (reggeli, ebéd, uzsonna és vacsora). A babák megtanulják MEGVÁRNI a következő etetés időpontját. Később pedig, mikor kicsit nagyobbak, nem nassoltatják őket, mint az angolszász országokban, és nem azzal próbálják meg megnyugtatni vagy elhallgattatni őket a játszótéren vagy a hivatalban, hogy kekszet vagy ropit kapnak. A francia gyerekek már babakorban megtanulják kezelni a várakozásból (azaz igényeik nem azonnali kielégüléséből) fakadó frusztrációt. Étkezés csak az étkezőasztalnál zajlik.

2014_04_04 Réka és a tortaA francia nők nem akarnak a végtelenségig szoptatni, és nem ellenzik a tápszeres etetést sem. Mivel fontos számukra az alakjuk és “életük” mihamarabbi visszanyerése, ezért nem ragaszkodnak a szoptatás intézményéhez túlzottan. Az angolszász nők ellenben kötelességüknek érzik feláldozni magukat az “anyaság oltárán” a véget nem érő szoptatással, slampossággal, éjszakai ébredésekkel.

4. Nevelés

A francia szülők odafigyelnek a gyermekeikre, azonban az irányítás maximálisan az ő kezükben van. Felállítják a korlátokat, amiket soha semmilyen körülmények között nem léphetnek át a gyerekek, de azokon belül viszonylagos szabadsággal mozoghatnak. (Például a köszönést nagyon komolyan veszik, azt kötelező a gyereknek megtanulni, nincs apelláta.) Szigorúan betartják az esti fektetés idejét is, nem húzzák el, mint a rétestésztát, mert ami utána jön, az a “felnőttidő”, és az jár a szülőknek. A francia szülők gyakran utaznak el a gyerekeik nélkül nyaralni is.

Nem akarják a gyermekeiket mindenáron “fejleszteni”, és nem hurcolják őket különóráról különórára, ahogyan ez ma az angolszász országokban divatos, hanem hagyják őket gyerekként örülni a világnak. A francia szülőknek tekintélyük van a gyerekeik előtt, ugyanakkor már születésük pillanatától teljes jogú családtagként kezelik őket, beszélnek hozzájuk, stb. Nem akaszkodnak rá a gyermekeikre, és az angolszász szülőkkel ellentétben nem tekintik feladatuknak, hogy folyamatosan szórakoztassák a gyereket. A gyerekek tudják, hogy a szülő dönt, és nincs vita.

5. Bölcsőde

Franciaországban a gyerekek már pár hónapos koruktól bölcsődébe kerülnek, és ezt mindenki természetesnek tartja. Ugyanakkor a bölcsődék rendkívül színvonalasak, és a gondozók hasonló nevelési elvek mentén foglalkoznak az apróságokkal, mint a szülők. A francia anyák átlagosan a gyermekük 3 hónapos korában mennek vissza a munkahelyükre – elvétve találni a gyerekeivel otthon lévő anyákat. Ennek azonban nem anyagi okai vannak – egyrészt nem akarják elveszíteni a “státuszukat”, másrészt tudják, hogy az otthonlét együtt jár az elszigetelődéssel és magánnyal. A francia nők nem tartják egészségesnek, ha egy anya egyfolytában együtt van a gyermekével. Így nem hajlandóak bűntudatot érezni amiatt, hogy bölcsődébe viszik a babáikat, vagy ha bébiszitter vigyáz rájuk.

6. Az anyaság mibenléte

Néhány idézet a könyvből ami megragadja a lényeget:

  • “Franciaországban az uralkodó társadalmi üzenet az, hogy bár szülőnek lenni fontos, a többi szerepünket sem szabad ennek alárendelni.”
  • “A francia nők nem csak azt engedik meg maguknak, hogy fizikailag távol legyenek a gyerekeiktől, hanem azt is, hogy néha a gondolataikban elszakadjanak tőlük.
  • “…az anya ne legyen a gyereke “rabszolgája”.”

Összegzés

Szerző: Pamela Druckerman Cím: Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra

Érdemes elolvasni. Hol ezzel, hol azzal a gyereknevelési módszerrel tudunk azonosulni, és szinte minden témánál magunkra ismerhetünk egy-egy szituációban. Sok-sok hasznos ötletet meríthetünk belőle, és talán segít kevésbé görcsölnünk is. Az életminőség megőrzésének promotálása pedig példaértékű volt számomra.  😎 Külön dicséretet érdemel a fordítása, hiszen sok angol-amerikai és francia kifejezést kellett hol megőrizni, hogy magyarra fordítani, gondosan ügyelve a jelentéstartalom megőrzésére.

Nektek melyik “módszer” a szimpatikusabb a leírtak alapján? (Igyekeztem objektíven visszaadni a könyvben bemutatottakat.) Francia vagy angolszász anyuka vagy? 😉

Kata

Idézet7

Új időszámítás

A vil2014_03_10 Pocak_heart fm kicsiág megváltozik, ahogy anyák leszünk. Kezdetben még nem is sejtjük, mennyire… Az érzelmeink a babavárás hónapjai alatt fokozatosan a hamarosan megszületendő kis jövevényre fókuszálódnak, majd a világra jövetelét követően szinte teljes egészében. És azt hiszem, ez rendjén van így: soha nem is feltételeztük magunkról, hogy ilyen mély kötődésre vagyunk képesek.

Telnek a hónapok, csodát élünk meg, korábbi énünk lassanként elvész az emlékek homályos birodalmában: szokásaink, életritmusunk, tevékenységeink, alakunk, frizuránk, ruhatárunk, lakásunk, munkánk, költségvetésünk, barátaink, társas kapcsolataink, férjünkhöz való viszonyulásunk, gasztronómiai alkotásaink, és még számtalan más dolog – mind, mind megváltoznak. Hová tűntek a hobbijaim? Mikor is hódoltam utoljára kedvenc időtöltésemnek, ami azelőtt a mindennapjaim része volt? Hol vannak a barátnőim? Hová lett a régi „én”?

Anya vagyok, igen, de VELEM ki törődik?

Nyilván teljesen normális, hogy az anyaság kitölti az életünket, megváltoztat nagyon sok mindenben, és a gondolataink, kétségeink, örömeink javarészt a gyermekünkről szólnak. Az internet tele van babás-kismamás honlapokkal és blogokkal, ömlik ránk a tanácsok és tuti tippek özöne, és mi szinte összemegyünk a sok tökéletes anyuka tökéletes gyereknevelését olvasva, látva. A magzat fejlődéséről, a baba gondozásáról, a totyogó apróságok fejlesztéséről, etetéséről, a kisgyermekek dackorszakának kezeléséről és óvodai beszoktatásáról szól minden. Én innentől annyit érek, amilyen anya vagyok – sugallja minden és mindenki. Az alapján fog megítélni a társadalom, hogy hány hónapig szoptattam a gyerekemet, átalussza-e az éjszakát 3 hónapos korától, a hordozókendő használatának mesterévé váltam-e, járok-e baba-mama klubba, minden nap főzök-e minimum kétféle biofőzeléket a csemetémnek, és illedelmesen viselkedik-e a háromévesem a boltban, az étteremben, a szállodában. Úgy gondolom, ezért is tapasztalhatjuk nap-mint-nap az utcán, az óvoda kapujában, vagy a hipermarketben, hogy a gyerekes anyukák (és ez általában gyerekszám növekedésével rosszabbodik) szörnyen nyúzottak, kimondhatatlanul rosszkedvűek és neurotikusak. Az életükben a gyereknevelés kiszorított minden mást, legfőképpen saját magukat – nem részesei az életüknek többé. Mikor még csak tervezgettük a babát a férjemmel, megfogadtam:

Én nem akarok BanyaAnya lenni!

…mégis majdnem azzá váltam! Mert mindennél jobban szeretem a gyerekeimet, és meglehetősen maximalista is vagyok, természetes tehát, hogy a lehető legnagyobb gondossággal, önfeláldozással és napi 24 órás szolgálattal élem az anya-életemet.  De, és ez nagyon fontos, egy boldogtalan, végletekig kimerült, rosszkedvű anya az egész családi életet megmérgezi. Úgy kell tehát igazítanunk a teendőinket, hogy a kisbabánk, gyermekünk semmiben ne szenvedjen hiányt (és itt most nem materiális dolgokra gondolok), a férjünk szeressen hazatérni az otthonunkba, és lássa bennünk a NŐT, és végül hogy mi magunk jól érezzük magunkat a bőrünkben, a munkahelyünkön, a családi fészekben, és mosolyoghassunk a világra: Anya vagyok, de igen, jól látjátok: élvezem! Hogyan lehet mindezt megvalósítani? Nem egy „mission impossible” ez? Megint csak egy délibáb, mint a modellek és sztárok a magazinok címlapjain? Én hiszem és vallom, hogy az élet annak minden szakaszában szépséges, és a családunk számunkra tökéletes lehet. Rajtunk múlik.

Idézet1