Címke: munka

#dolgozóanya avagy a harmadszori visszatérésem tapasztalatai

Lassan négy hónap eltelt, mióta újra csatasorba álltam a munka frontján, mint #dolgozóanya. Na nem mintha itthon nem “dolgoztam” volna egész nap, de most már itt is – ott is kell. Ez a mennyiségi többlet ám nem feltétlenül okozott minőségi romlást a mindennapjaimban, de ez nagyon sok tényező összejátszásának köszönhető… Összességében tehát köszönöm, jól vagyok.

Hogy viselik a gyerekek?
A nagyok…

…(egy iskolás és egy óvodás) annyira nem érezték meg a változást, mert ők is “dolgozóban” vannak napközben, reggel ugyanúgy vittük őket, és délután az esetek 95 százalékában én megyek értük. Szerencsére a betegségek elkerülték őket az elmúlt pár hónapban, Rékának volt tüszős mandula gyulladása június elején, de nála ez minden évben így van. Jó hír, hogy 2 nap alatt átesik rajta, rossz hír, hogy ettől függetlenül elég sokáig nem mehetett iskolába. De az ő felügyeletét megoldani nem nagy gond, mindenki szívesen tölt vele pár órát, sőt, még bejött velem a munkahelyemre is egy napot, rajzolgatott, ismerkedett.  😉

#dolgozóanya és lánya
Ábel,…

…aki márciusban 16 hónapos volt, jelenleg 20 hónapos, heti 3 napot anyukámmal tölt, egyik héten nálunk, másik héten ő megy “vendégségbe”. Bár azóta már inkább a második otthona lett a nagyszülői ház!  🙂 Eleinte nem volt semmilyen fennakadás, látszólag gond nélkül vette az akadályt. De persze tapasztalt anyukaként tudtam, hogy azért ez nem fog ilyen egyszerűen menni. Ha a gyerekek ráébrednek egy helyzet nem ideiglenes voltára, akkor kitör a pánik. És ez igaz a bölcsődei, óvodai beilleszkedés utáni időszakra is. Volt ordítás elváláskor, alvászavarok, és mini dührohamok. Türelmesek voltunk és vagyunk, és lassan elmúlnak ezek az átmeneti tünetek. Habár már csak nem egészen két hónap, és kezdődik a bölcsi, de az egy másik történet lesz…

De visszatérve az alvás körüli mizériára, ez viselt meg a legjobban, nyilván az éjszakai kelések nem szorulnak különösebb magyarázatra, viszont az elaltatási nehézségek komoly be nem tervezett időkiesést okoznak!  :mrgreen:  Csak hogy értsétek: az Ábel altatása pici korától úgy zajlott, hogy “Jó éjszakát!” –  betettem az ágyba, és kijöttem a szobából. Nem igényelt és nem is tűrt semmi féle ringatást, hókusz-pókuszt. Most viszont addig ott kell ülni az ágya mellett a kis kezecskéjét fogva, amíg el nem szunnyad. És ez olykor egy óra hossza… Amíg tekintélyes mennyiségű ruhát tudnék kiteregetni, összehajtogatni, kivasalni…. Na de a jó oldalát nézve, még kaptam egy kis babás anya-ragaszkodás dolgot tőle, amit a korábbi önállósági törekvéseit figyelve, már nem is reméltem.  😳

A szervezési háttér

Csütörtökönként egész nap, és pénteken kéthetente fél napra van egy állandó segítségem. Aki egy áldás, de tényleg. A legfontosabb dolog talán az egészben, ami fenntarthatóvá teszi ezt a rendszert, hogy RUGALMAS munkaidőben dolgozok. Pénteken fixen itthon vagyok, és a gép elé ülök, ahogy tudok – jellemzően alvásidőben. A hét többi napján pedig én osztom be az időmet! Megbeszélésekre, egyeztetésekre mindig bemegyek, a többi feladatot pedig bárhonnan megcsinálom. A legfontosabb időszakokat – a reggeleket és a délutánokat fektetésig – mindig a gyerekekkel töltöm!! Viszont este és hétvégén is kihasználom a lehetőséget, hogy mindennel elkészüljek. Ez nem volna lehetséges, ha a házimunkában nem lenne segítségem. Filozófiai kérdés, de az, hogy ez egy felelősségteljesebb, magasabb pozícióban is működőképes lenne e, rejtély. Gyanítom, hogy ott már több áldozatot kellene hoznom a család oltárán.

#dolgozóanya
Home office
Ami nélkül nem menne….

….az sok minden, de támogató munkahelyi környezet és kollégák nélkül ez nem működne! Sajnos ma Magyarországon az én esetem ritka, mint a fehér holló. Az anyukák – és higgyétek el, rengeteg példát látok – vagy nem állnak vissza a munkába és inkább nélkülöznek, mert a gyermekeik prioritást élveznek. Vagy visszamennek dolgozni, és gyakorlatilag egy kín az életük az állandó rohanás – lógás – magyarázkodás – szívesség kérés miatt, hogy mindkét szerepben megfeleljenek, és végeredményben egyik szerepben sem képesek  megfelelni…. A nyári szünetek kivitelezéséről nem is beszélve, ami egy külön bejegyzést érdemel.

Addig is élvezzétek a napsütést,

K

Munkába való visszatérés – álom vs. valóság II.

Anya munkába való visszatérése nagy elhatározás a család életében. Sokaknak kényszer a munkába való visszatérés, sokan viszont alig várják, hogy újra felnőtt emberek között is legyenek. Mindegy, mi az ok, mindenképpen alapos tervezést és átgondolást igényel a lépés. A “majd lesz valahogy” hozzáállás ebben az esetben nem célravezető, legalábbis a hozzám hasonló maximalisták számára biztosan nem. Nyilván a napunk továbbra is sajnos csak 24 órából fog állni, így kezdjük egy felméréssel, melyek azok a kritikus területek, amelyek nagy valószínűséggel megoldást fognak kívánni.

Közelítsük meg a dolgot rendkívül gyakorlatiasan!
Írjuk össze, mik azok a feladatok és tevékenységek, amiket itthonlétünk alatt rendszeresen végzünk. Csináljunk egy jó hosszú listát! Semmi ne maradjon ki!

Na ezt a komplett listát kellene akkor is végrehajtanunk, ha ismét munkába állunk, napi 8-9 órát dolgozunk egy munkahelyen, és napi 1-2 órát utazunk. Mission impossible, nem igaz?…

Legyen teljes a lista!

Fontos, hogy próbáljunk minden apró kis momentumot felidézni, amit csinálni szoktunk, hogy működőképes legyen a háztartásunk és a családi kapcsolatrendszerünk. Vegyük bele a nem napi rendszerességgel végzett feladatokat is, például a spájz-takarítást, a körömlakkozást, vagy a számlák lefűzését is.  Ugyanis ezeket is el kell majd végeznünk a jövőben is! Ha szükséges, pihentessük néhány napig a listánkat, majd újból vegyük elő, és friss szemmel még egészítsük ki.

Most mi tévők legyünk? Van egy hosszú-hosszú felsorolásunk örömteli és kevésbé örömteli tevékenységekkel, hogyan visz ez engem közelebb ahhoz a megoldhatatlan helyzethez, hogy mostantól mindezt a feladat-kupacot 8-9-10 órával kevesebb időbe kell majd belezsúfolnom?!?!

A zűrzavar és a káosz a tervezés kudarca, nem az információ velejárója. Edward Tufte

A titok a gondos tervezésben – jobban mondva, az újratervezésben rejlik. Nyissunk meg egy üres jegyzetet, vagy vegyünk elő egy tiszta lapot, és készítsünk négy kategóriát az alábbiak szerint:

  1. Nem feladat többé! – Ide azok a tevékenységek kerülnek, amelyek automatikusan megszűnnek a munkába állásunkkal.  Ilyen lehet például a játszóterezés a gyermekkel, vagy a főzés. De ha otthonról dolgozunk, akkor ezek továbbra is megoldandóak maradnak. De a főzés adott esetben minden probléma nélkül kiszervezhető rendeléssel.
  2. Racionalizálandó – Azon feladatok, melyeket továbbra is el kell látnunk, vagy meg szeretnénk tartani, esetenként azonban némi racionalizációt igényelnek (például ritkábban kerül majd rá sor). Találkozás a barátokkal, vagy fodrász. A bevásárlást célszerűbb a jövőben online intézni, rengeteg időt megtakaríthatunk vele.
  3. Kiszervezem 🙂 – Ezeket a teendőket a jövőben is muszáj elvégezni, de ügyesen kiszervezzük: az iskolatáska bepakolását megtanítjuk a kis iskolásnak önállóan megcsinálni, vagy a takarításhoz segítséget fogadunk.
  4. Nincs rá kapacitásom 🙁 – Sajnos ezek a  feledés homályába vesző aktivitások. Általában ezek a nőknél a klasszikusan “énidős” dolgok, például a torna, vagy a manikűrös. De van, aki a cipőpucolást felejti el örökre. 🙂
A táblázat dinamikus!

A kategóriák között a feladatok megoszlása nem merev! Azaz minél találékonyabbak vagyunk a racionalizálásban vagy a kiszervezésben, annál kevesebb dologtól kell búcsút vennünk. A tételek mozoghatnak a kategóriák között, lehet, hogy először csak ritkábban fogsz takarítani, de később megbeszélitek, hogy ezentúl apa takarít a gyerekekkel közösen, vagy fogadtok egy bejárónőt. Higgyétek el, hogy ha továbbra is mindent ugyanúgy egyedül szeretnétek megoldani, az először még csak a minőség rovására megy, később azonban az egészségetek és a kapcsolatotok rovására – ugyanis a rekreációs időből és az alvásból fogjátok elvenni a szükséges időt.

Egy édesanya nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy csak sodródjon az árral! A legfontosabb mindig a TERVEZÉS!!!

Ha kérdésetek van, tegyétek meg kommentben, vagy várlak benneteket a Facebook-on! 🙂

Kata

Munkába való visszatérés – álom vs. valóság I.

Hamarosan ismét „visszatérek a munka világába”, ahogyan ezt hangzatosan mondani szokás… Édesanyaként a fenti kifejezést több ok miatt sem tartom helytálló megfogalmazásnak, arról nem is beszélve, hogy személy szerint égnek áll a hajam tőle. Igen, elképzelhető, hogy a gyermektelenül élő nők ezt úgy képzelik, hogy magzatunk megszületésével „kilépünk” a munka világából, majd idővel „visszatérünk” oda, de az a rossz hírem van, hogy a másik világ, amit létrehoztunk magunk körül, nevezetesen a családunk élete és hétköznapjai, nem szűnik meg azzal, hogy ismét dolgozni kezdünk. Természetesen a feladataink egy része, amit az otthon töltött idő alatt végeztünk, az másra száll át, hiszen napközben a gyermekünk (vagy gyermekeink) felügyeletét rábízzuk egy kompetens személyre vagy intézményre. De óriásit tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy amikor este hazatérünk, akkor ott „folytatódik” a napunk, mintha kvázi becsatlakoznánk a munkába állás előtti napirendünk bizonyos pontjánál.

„Az emberek nem csak a pénzüket pazarolják el, de az idejüket is. Sőt, az idejüket sokkal inkább. Több pénzt keresni nem olyan nagy művészet, de több időt egy perccel sem tudsz magadnak csinálni. Amit pénzt nem kerestél meg ma, annak nagy részét meg tudod keresni holnap is, de ami időt ma eltékozoltál, az már örökre kárba veszett.” (Csernok Miklós)

Az ezirányú tapasztalattal nem rendelkezők álomvilágában ez úgy nézhet ki, hogy amikor „visszatérek a MUNKA VILÁGÁBA”, akkor reggel kilépek az ajtón, hátrahagyom porontyomat, integetünk és puszit dobunk. Lenyomok egy kemény napot tűsarkúban, okosan, majd hazatérve átveszem jókedvű (!), egészséges (!) csemetémet, megfürdetem, esti mesét mondok neki, ő ügyesen elalszik, és én veszek egy forró relaxáló fürdőt, apával megbeszéljük a nap történéseit egy pohár bor mellett, majd egy jó könyvvel a kezemben elszunnyadok.
Kár, hogy a valóság ezzel köszönőviszonyban sincs, és nem akarok senkit kiábrándítani, de változatos kihívásokkal szembesíti szegény dolgozni vágyó (?) anyukát.

A gyerekeket megviseli az anya munkába való visszatérése

Kezdjük ott, hogy a gyerekek általában nem viselik könnyedén az anyától való elszakadást, sőt, minél később próbálunk újra dolgozni, annál nehezebben tolerálják. Mit jelent ez a hétköznapokban?
Nyugtalanná váló éjszakákat
A megsokasodott és új ingerek átmenetileg jobban leterhelik az idegrendszert, ami felszínesebb alváshoz, több ébredéshez, esetleg felsíráshoz vezethet. Az édesanya számára a munkavégzés első, legnehezebb, átmeneti hónapjaiban létfontosságú volna a zavartalan éjszakai pihenés, ám ez általában nem szokott összejönni.
Hisztis közös délutánokat és estéket
Sokkal jobban elfárad közösségben a gyermek, ráadásul az egész napos frusztrációját is rajtunk vezeti le. Így amire egy normális lelkivilágú, dolgozó édesanya egész nap vár, nevezetesen, hogy ismét együtt lehessen a porontyával, és összebújjanak, játsszanak közösen, az sokszor nem tud úgy megvalósulni, ahogy azt elképzelte.
Hatalmas ordításokat reggelente elváláskor
Ez persze ez nem törvényszerű, de jobb, ha lélekben erre is felkészülünk. Nagyon rossz indulása a napnak, ha egy ordító, síró, vagy csak egyszerűen szomorkodó gyermeket kell a bébiszitter/gondozónéni/óvónéni karjai között hagyni, és ez természetesen kihat az aznapi munkateljesítményre is – negatívan.
Pszichoszomatikus betegségeket
Olykor kiderül, hogy a sok „fáj a hasam”, „megy a hasam”, „fáj a fejem”, mind-mind lelki eredetű nyavalyák.
Szokványos gyermekbetegségeket
Amik aztán hetekre kiütik egyik vagy másik szülőt a munkából…. A gyengébb immunrendszerrel bíró gyerekek képesek szabotálni az édesanya munkavégzését, mert könnyedén előállhat az a helyzet, hogy többet betegek, mint amennyit egészségesek. Ezt olvasni egy gyermektelen, vagy első gyermekével még a védett otthoni közegben lévő nőnek teljesen sci-fi lehet, amit maximálisan meg tudok érteni. Én is bíztam benne, hogy ez csak a „többieket” sújtja, és nálunk nem így lesz. Mondanom sem kell, hogy aztán mindannyian megtapasztaljuk ezt, ki jobban, ki kevésbé. És most jöjjenek a tipikus gyerekbetegségek, melyek nagy részén mi is átestünk, és tényleg csak a legáltalánosabbak, amikre mindenki számíthat. Megfázás (nátha), vírusos torokgyulladás, felső légúti megbetegedések, köhögés, krupp, asztma, mandulagyulladás, tüdőgyulladás, légcsőhurut, középfül-gyulladás, hallójárat-gyulladás, hányós-hasmenős vírus, kötőhártya-gyulladás, afta, influenza, bárányhimlő, skarlát.
Megváltozott viselkedést
Mostantól nem mi vagyunk a gyerekkel napközben, ergo nem csak a mi viselkedésmintánk lesz számára irányadó. A többi kisgyermek jelenléte is befolyásolhatja a viselkedésüket, sok jót, és sok rosszat tanulnak egymástól.
 ➡ Ismeretlen furcsaságokat
Esténként sokszor meglepve konstatálunk bizonyos dolgokat, melyek eredete, vagy oka örökre rejtve marad. „Mitől megy a hasad?” „Mi ez a karmolás az arcodon?” „Mi ez a hatalmas kék folt a derekadon?” Később, középső- vagy nagycsoportban már jobban hajlandóak elmondani, hogy mi történt velük aznap.

Ezt a felsorolást nem elrettentés gyanánt írtam le, sokkal inkább a tapasztalataim dokumentálására, illetve egyfajta lelki felkészülés végett, mert ha az ember tudja, hogy mire vállalkozik, megalapozott döntést tud hozni. Nekem a saját bőrömön kellett ezeket megtapasztalni. És higgyétek el, nem vagyok negatív, és nem látom borúsan a dolgokat – hiszen a legkisebb gyermekem 15 hónapos, és újra vállalkozok arra, hogy dolgozó anya legyek .

A témát folytatom, ez csak egy első kis gondolatébresztő bejegyzés volt, és kimondottan azokra a dolgokra fókuszáltam, amelyek látszólag nem lényegesek, azonban a mindennapokat rendkívül meg tudják keseríteni, és érzékenyebb lelkivilágú édesanyákat komoly önmarcangolásba taszíthatják.

Kata

Karrierista vagyok. Rossz anya vagyok?

2014_03_25 Reggel az autóbanMiközben reggelente autózok a munkahelyem irányába, sok járműben hozzám hasonló nőket látok, akik menet közben készítik el a frizurájukat és a sminkjüket, akiknek hátul ott figyel egy-két gyermekülés, az anyósülésen pedig egy tornazsák, egy plüssállat, esetleg néhány gyerek-ruhadarab. Nyilván ők is dolgozó anyák. Kényszerből, vagy szabad akaratból – az ok változó, a megoldandó feladat hasonló.

Kiesünk a ritmusból?

A mai nők húszas éveik végén, harmincas éveik elején vállalják az első gyereket. Addigra már befejezték tanulmányaikat, jópár évet dolgoztak, voltak szakmai céljaik, törekvéseik, sikereik és kudarcaik. Életmódjuk lehetővé tette, hogy akár áldozatokat is hozzanak a munka oltárán, aminek nyilván meg is volt az eredménye. Hiszen tudjuk: képességeiket tekintve a nők egyáltalán nem maradnak el a férfiaktól, sőt.  Huszonéves korban nincs számottevő különbség a férfiak és a nők között szakmai sikeresség tekintetében. Akkor hogyan lehet, hogy ha a középkorú népességet vizsgáljuk, szinte egy szakadék tátong a férfiak és a nők karrier-eredményei között? A válasz nagyon egyszerű: a magukat karrieristának vagy szakmailag perfekcionistának, esetleg szimplán munkájukat szeretőnek tartó nők az első gyermek megszületésével rövidebb-hosszabb időre “kivonják magukat a forgalomból”.

2014_03_24 Dolgozó nő
Forrás: http://imcreator.com/free

Ha csak egy évről beszélünk, az munka-szempontból hosszú idő (egy év alatt egy azonos szinten álló férfi kolléga mi mindent tud tenni az előmeneteléért?…), de ha egy 12 hónapos, önállóan enni, beszélni és menni sem tudó kisbabára gondolunk, akkor mi az az egy év…? Nagyon kevés anyuka adja jó szívvel bölcsődébe a 12 hónapos babáját. Még akkor sem, ha adott esetben születése előtt az volt a terv.  Ha egy átlagosnak mondható 2 év otthonlétet veszünk, akkor az, szintén átlagosnak mondható 2 darab gyermekkel számolva 4 év tiszta kiesés, ehhez nem számítjuk hozzá a terhesség alatt jelentkező munkaidő-mínuszokat, vagy a visszatérés után gyakori, betegségek miatti kényszerszabadságokat. Nagyon matematikai szemmel vizsgálva is, 4-5 év hátrányt bizony nehéz ledolgozni.

Ám nagy hiba volna önmagunkat ostorozni emiatt.

  • Nőnek lenni jó, még akkor is, ha olykor kiesünk a munkából a gyermekeink miatt. Szerintem.
  • Pár év hátrány a karrierben – kit érdekel, ha cserébe édesanyák lehetünk?? Szerintem.
  • Egy kisbabát otthon gondozni nehéz és embert próbáló feladat, de sokkal többet ad érzelmileg, mint a munkavégzés. Szerintem.
  • A babák nagyon hamar megnőnek, és az első néhány babaszagú, anyaimádó évet SOHA nem kaphatjuk vissza, még akkor sem, ha utólag meggondoljuk, és úgy látjuk: mégsem kellett volna olyan hamar visszatérnem a munkahelyre. Szerintem.

Igen, jól érzitek, TÉNY, hogy a férfiakkal összehasonlítva nem egyenlő esélyekkel indulunk, hiába van ugyanolyan diplománk, ugyanannyi nyelvvizsgánk, és ugyanolyan elhivatottságunk. De én mindig azt mondom, hogy nem szabad emiatt gyötrődni, vagy aki mégis ezt teszi, előtte ott a lehetőség, hogy nem vállal gyermeket, vagy visszamegy dolgozni 6 hét után, mint az Egyesül Államokban (és még sok más országban…) szokás. Magam részéről úgy vélem, az anyai ösztön sok minden felülírhat az életben – például a karrier-döntéseket is.

Mit tehetünk, hogy kicsit kiegyenlítsük az esélyeket a ‘pályán’?

A dolgozó anyák társadalmi megítélése totálisan kettős. Ha otthon maradsz a beteg és lábadozó gyermekeddel – megbízhatatlan és rossz munkaerő vagy! Ha nem maradsz otthon, és bébiszitter vagy nagymama ápolja a gyereket, akkor rossz anya vagy. Ez már csak ilyen. Ráadásul a dolgozó anyák önmagukat is folytonosan ostorozzák, hol egyik – hol másik ok kapcsán, hiszen ‘egyensúly’ nem létezik. Milyen lehetőségeink vannak, hogy enyhítsük a kínzó lelkiismeret-furdalást, és több nettó időt lehessünk a csemetéinkkel, ugyanakkor a munkahelyi kihívások tengerében is állja szakmai pályafutásunk kis hajója a széllökéseket?

  • Kérjük csökkentett munkaidőt (pl. napi 6 óra). Ez a kis kedvezmény is komoly előnyöket hozhat családi életünk szempontjából, hiszen emberi időben elhozhatjuk a gyerekeket az iskolából – óvodából-bölcsődéből, és a délutánt velük tölthetjük. Ugyanakkor azt tartsuk szem előtt, hogy a 75 százalékos munkaidő (napi 8 helyett 6 óra) ne a fizetésünk 75 százalékát jelentse! A munkába jutás költségei (idő, üzemanyag vagy bérlet) ebben az esetben is ugyanúgy fennállnak, próbáljunk tehát magasabb bért kialkudni.
  • Amennyiben irodai munkát végzünk, célszerű a sokat átkozott céges laptop – céges mobil párost segítségül hívnunk. A munka egy része biztosan elvégezhető bárhonnan, így kompenzálhatjuk a délutánokból a családunk javára lecsípett időt este, éjjel, vagy hétvégente egy-egy csendesebb órában. Reggelente a kínzó dugókat használjuk fel telefonhívások elintézésére.
  • Heti egy-két reggelen kérjük meg a férjünket, hogy vigye ő a gyerekeket bölcsődébe, óvodába, iskolába, mi pedig igyekezzünk be minél hamarabb. A csendes napindító légkörben, töredék idő alatt beérve, friss gondolatokkal adott idő alatt sokkal több munkát el tudunk majd végezni.
  • Tervezzünk be heti egy-két “hosszú napot”, amikor a gyermekeink délután nagyszülőzhetnek, mi pedig lelkiismeret furdalás nélkül utolérhetjük magunkat, vagy betervezhetünk késői meetinget. Ha nem lehetséges nagyszülői segítséget igénybe vennünk, akkor a férjünk is bevállalhat heti egy alkalmat, vagy bízzuk bébiszitterre a csemetéinket.
  • A betegségek  – különösen a visszatérést követő első évben – gyakorta megnehezítik az anyukák életét. Ráadásul még gyakran mi sem ússzuk meg, így duplán is nehezített pályán mozgunk. A legtöbb gyermekbetegség minimum egy hét otthonlétet jelent, ez havi egyszer-kétszer előadva: nem épp munkáltatóbarát felállás… Ilyenkor az első két napot, ami általában a betegségek “neheze” (lázzal, orvoshoz látogatással, nyugtalan éjszakákkal), célszerű táppénzen töltenünk. Utána viszont bátran bízzuk rá nagymamára, vagy osszuk meg a férjünkkel ezt a terhet, esetleg bébiszittert is hívhatunk arra a pár órára, amíg elintézzük a munkahelyi kötelességeinket. A legszerencsésebb az, ha a munkáltató ilyenkor partner az otthoni munkavégzés támogatásában.

Amit felvázoltam, nyilván nem a karriert helyezi előtérbe, hanem azt a célt, hogy életünk minél nagyobb részét tölthessük a babáinkkal, gyermekeinkkel, még akkor is, ha nem tudtunk, vagy nem akartunk éveket otthon maradni velük. Ha valaki komoly karrierre vágyik, az nem teszi lehetővé a fenti eszközök bevetését – erről egy későbbi bejegyzésben fogok írni. Addig pedig, kedves dolgozó édesanyák, ne feledjétek:

Idézet3Jó munkát! 😉

Kata